A Szent Korona eredetéről szinte lehetetlen lexikonszerűen nyilatkozni, mert a kutatók alapvető kérdésekben sem tudnak megegyezni. Több mint 40 elmélet született már az eredetére nézve, a legszélsőségesebb ellentmondásokkal.

Sajátossága, miszerint az alsó abroncs képei eltakarják a felső pánt alsó részén lévő képeket, arra engedett következtetni bizonyos kutatókat, hogy a korona ebből a két részből lett összeillesztve, hiszen nem lehet, hogy egy ilyen fontos tárgy tervezésénél ilyen súlyos „hibát” ejtsenek. Ez az érvelés első hallásra logikus, amíg végig nem gondolja az ember, hogy ha ilyen fontos tárgynál nem követhettek el ekkora tervezési hibát, akkor ekkora összeillesztési hibát hogyan követhettek el. Tehát mindegy, hogy a korona készítői mindent maguk csináltak, vagy kész darabokból dolgoztak, a végeredmény ugyanaz lett, és ha a végeredmény „hibásnak” mondható, akkor mindkét esetben hibáztak a készítők. Ezek a magyarázatok tehát nem válaszolják meg azt a valóban felmerülő kérdést, hogy miért takarják el az alsó képek a fölsőket.

Szent Korona hátulnézet

Felső része latin betűs, míg az alsó görög. Ebben a tényben a az „összeillesztett” korona hívei nézetük megerősítését látták, és megszülettek az elméletek a latin korona római, és a görög korona bizánci származásáról, mint legkézenfekvőbb származási helyekről. Ez ellen az érv ellen szólva más kutatók fölhívták a figyelmet, hogy a katolikus egyházon belüli kétnyelvűség a mai napig megőrződött, a fontos eseményeknél, pl. templom-, vagy papszentelésnél görög és latin nyelven egyaránt el kell mondani minden fontosabb szöveget, különösen így lehetett az egyházszakadás (szkizma), vagyis 1054 előtt. Ez a gyakorlat korábban, amikor az iskolákban is ezt a két nyelvet oktatták, még általánosabb volt. Ezt a két liturgikus nyelvet az Egyház nem pusztán hagyományból használja, hanem mert a görög a bölcsesség nyelve, a latin a hatalomé. Ilyen szimbolikus jelentéssel különülhet el az alsón és a felső részen használt nyelv is.

Régi feltevés volt Dukász Mihály bizánci császár képe alapján datálni a koronát. Ez azonban megkérdőjelezhető, mert erről a képről egyértelműen kiderült, hogy utólag lett felerősítve, egy lefeszített, talán Szűz Mária-kép helyére. Persze az, hogy miért, ki és mikor cserélte ki, még ma sem világos. Valószínüleg valamikor 1784 és 1790 között, mert ekkor a Szent Korona helye bizonytalan. A csere ténye azonban nem feltétlenül teszi megbízhatatlanná a datálást. Hiszen nehezen feltételezhető, hogy Magyarországon bárki is Dukász Mihály képére cserélte volna Szűz Mária képét. Felmerül a kérdés, hogy ha mégis századokkal később a magyar udvarban történt a csere, honnan származott az egyértelműen bizánci eredetű Dukász kép. Ráadásul a Dukász kép egy olyan tipikusan bizánci kompozíció része, melybe egy Mária kép nem lenne beleilleszthető. Mindezek alapján az a kép látszik kirajzolódni, hogy még a konstantinápolyi udvarban történt a csere, egy régebbi koronát aktualizáltak a megfelelő uralkodóképekkel elküldés előtt.

A Szent Korona ábrázolása Decsy Sámuel 1792-ben készült könyvében

Áttörést jelentett, hogy az Egyesült Államokból 1978. január 6-án történt hazahozatala után lehetővé váltak a közvetlen vizsgálatok. Egy négytagú mérnökcsoport (Beöthy Mihály, Fehér András, Ferenczné Árkos Ilona, Ferencz Csaba: Egy régi kor kozmológiájának emléke: a magyar korona. Fizikai Szemle 1981. 12. sz.) és később két aranyműves, Ludwig Rezső és Csomor Lajos vizsgálhatta. Megállapításaik szerint a Szent Korona egységesen kivitelezett ötvösmű. Kialakításának ötvösszakmai sajátosságai alapján nem készülhetett sem Nyugat-Európában, sem Bizáncban. Az ékszerek kimunkálása alapján kaukázusi ötvösműhely remeke lehet, ahol a belső-ázsiai, iráni és mezopotámiai stílusok ötvöződtek. Megjegyzendő, hogy véleményük továbbra sem számít meghatározónak a történészek között.

A Szent Korona Magyarországra érkezéséről is rengeteg, kalandosabbnál kalandosabb elképzelés született. A legismertebb és legelfogadottabb nézet szerint II. Szilveszter pápa küldte Szent István 1001-es koronázására. Más vélemények szerint Szent István Grúziából rendelte magának, míg a legkalandosabb elmélet szerint egy kaukázusi műhelyben készítették, és az avaroké volt, majd Nagy Tudum avar kagán 796-os aacheni látogatása alkalmával vitte ajándékba Nagy Károlynak, akit 800-ban III. Leó pápa ezzel koronázott meg. 1000 húsvétján III. Ottó megtalálta Nagy Károly sírját és benne a koronát, amelyet elvitt II. Szilveszter pápának, aki ezt küldte Szent Istvánnak.

A Szent Korona eredetére az írásos források híján valószínűleg soha nem fog fény derülni, de a nemzeti ereklyéket mindenütt a misztika homálya veszi körül, és egy ereklye lényege nem a fizikai testének, anyagának a milyenségében, eredetében keresendő, hanem a köré gyűlt eszmei, szellemi tartalomban, nem pedig fizikai jellemzőiben.

A Szent Korona, amennyiben azonos I. István koronájával, 55 magyar király fejét érintette. Csak három király nem volt megkoronázva: I. Ulászló, II. János Zsigmond ellenkirály, aki csak névleg uralkodott és 1570-ben le is mondott, valamint II. József, a „kalapos király”, aki nem koronáztatta meg magát. A Magyar Állam ezer éve alatt a Szent korona is kalandos történelmet élt meg.

A szimbólumrendszere két részre tagolódik. A felső, a keresztpánt Isten mennyei birodalmát jelképezi, a szellemiséget, az alsó rész, az abroncs Isten földi birodalmának jelképe. A korona tetején-közepén a világegyetem uraként trónol felirat nélkül a Teremtő Atyaisten. Az alsó részen a főhelyen Jézus, Isten földi birodalmának ura, Mihály és Gábriel arkangyalok kíséretében. A pántokon az Atyától jobbra nem lehet más, mint Krisztus földi helytartója, Péter, háta mögött Péter helyettese, a második fő tanítvány, Jakab áll. A Pantokrátor balján Pált ábrázolja az ikon, mert ő külön meghívást kapott. Leveleinek egy része a kisázsiai egyházakhoz szól, így kultusza az örményeknél is megvolt. Ezután következik a szeretett tanítvány, János, akire az Atya Fia, Krisztus a kereszten függve édesanyját bízta. Péter lábánál testvére, András látható, aki először ismerte föl, hogy Jézus messiás. Sokan felvetik, hogy miért nem 12 tanítvány van a Szent Koronán; azért, mert a 12 tanítvány csak az Utolsó Vacsoránál volt együtt. A középkori templomok bejáratánál általában csak 8 apostolt szoktak ábrázolni. A korona tervezője azokat a szenteket választotta példaképnek, amelyek védőszenteknek bizonyultak egy keresztény uralkodó számára (Kozma, Damján, András, Fülöp, György és Demeter). A Szent Korona valamennyi ábrázolt személye örmény típusú; legklasszikusabb a két angyal ábrázolása. A Isten égi és földi birodalmának egybeszövése klasszikusan a Magyar Szent Koronában csúcsosodik ki.

A Pantokrátor Krisztus ábrázolása ugyanakkor megegyezik kopt barlangtemplomokban talált IV. századi falfestményekkel.