Grandpierre K. Endre-Grandpierre Attila: Attila és a hunok -kordokumentumok és legújabb tudományos eredmények tükrében. 

A hun-magyar folytonosságról.


Először is a két népnév viszonyát kell tisztáznunk. Melyik volt előbb? Milyen időbeli, okságbeli, történelmi és tartalmi viszony áll fenn a két népnév között? Kiindulásul választhatjuk nemrég felszínre bukkant őskrónikánkat, az „Üngürüsz történetét” (1978, 5), csonkított kiadásban a Tarih-i Üngürüszt (1982, 38). Ebben a két név viszonyáról ez áll: „A krónikás szavai azt bizonyítják, hogy Üngürüsz népe Hunor nemzetségéből származott. Mivel Hunor neve később Hüngürüszre változott és Nemród halála után Hunor egész népével (Szkítiába – GA) költözött…Midőn Nemród meghalt, Adzsem (Perzsia) trónjára egy másik padisah (király-GA) került. Azt a vidéket pedig (melynek Hunor volt a fejedelme), Dzsiddija (Szkítia-GA) tartománynak nevezik…” Úgy tűnik előbb volt a Hunor név, az ősatya neve, de ahogy az ősatya utódai nemzetté sokasodtak, időközben az ősatya neve Hüngürüszre – figyelem! Hüngürüszre, és nem Üngürüszre – vagyis ha a törökös írásmódot leszámítjuk, Hungárusra és nem Ungárusra! – változott. A kérdés csak az: hogyan és miért lett a Hunor névből hungár népnév? Hogyan, mi módon, miért változott át a szentként tisztelt ősatya neve? A szent, szentsége folytán szent és sérthetetlen – vagyis maga a szentség az örökké épen, eredeti formájában fennmaradást kellett volna jelentse. Hogyan lehet az, hogy éppen a hunoknál, akiknél az ősök tisztelete a legszorosabban összeforrott a szentséggel, az Istennel, saját népnevüket (hun) mégis megváltoztatták? Igaz, e változás nem számolta föl az eredeti nevet. Megmaradt a Hunor névből a „Hun”, csak éppen kiegészült, mégpedig egy „Gár” taggal. Világos, mint a Nap, hogy ennek a „Gár” szónak jelentése ugyanolyan szent és isteni kell legyen, mint Hunor neve a hunok számára, ha egyszer bekerült a szent „Hun” név mellé. De vajon létezhet-e bármi is, aminek szentsége, isteni mivolta felérhet a szentként, a legfőbb szentségként tisztelt ősatya szentségével?

Vegyünk figyelembe még egy körülményt. Hunor népe Szkítiába költözött, és ott a nép nevéről nem esik szó, ami annyit jelent, hogy a nép neve maradhatott a hun név. Hol és mikor változott át a hun népnév hungár-rá? Az Üngürüsz történetéből erre, ha közvetve is, választ kapunk. Az üngürüsz-hungárus nép a Kárpát-medencei nép. Az a nép, amely az őshazában lakik. Abban az őshazában, amelyre a Csodaszarvas-monda irányul, az a monda, amelyben isteni erők késztetik a Kárpát-medencei hun-magyar népeket, hogy költözzenek vissza a Kárpát-medencébe, és állítsák vissza a hun-magyar nép rendjét. Így észrevétlenül rábukkanunk arra az isteni tényezőre, amit kerestünk. Az isteni erők ugyanis egyértelmű és szoros kapcsolatban állnak a Kárpát-medencével. A Kárpát-medencére irányulnak, az a vonzásközpontjuk, amely tízezer éveken át tartó népvisszavándorlások isteni életközpontja. A „Gár” szó jelentésének, isteni jelentés-töltésének, szent értelmének tehát a Kárpát-medencével kell kapcsolatban állnia. De segít-e nekünk ez az újabb előrelépés? Ha minden felbukkant tényezőt fontolóra veszünk, észre kell vegyük, hogy a megoldás ott fekszik immár elérhető közelben előttünk. Keressük a „Gár” szó szent jelentésű összefüggését, és találtuk a Kárpát-medencét. Lehet, hogy e kettő között áll fenn a szent kapcsolat? Lehet, hogy a „Gár” és a Kárpát-medence egy és ugyanazon szent összefüggés hordozói? Lehet, ha megvizsgáljuk a Kárpát-medencét, és a Kárpát-medence nyelvi alakját. A Kárpát-medence rendkívüli, kör-alakú képződmény. A világon nincs párja. Az ősműveltség középpontja, ércekben, gabonában szokatlanul, rendkívülien gazdag. Erre utal Pannónia neve is, ami – a Pannónia nevet adók nyelvén, latinul – „kenyerest” jelent (Tarih-i Üngürüsz, 1982, 98). Rendkívüli természeti kincs, a Föld legrendkívülibb kincse egy nép otthona számára. Mi más fejezné ki az e tények iránti megbecsülést jobban, mint a felismerés, hogy a Kárpát-medencét isteni erők alakították ki és tüntették ki rendkívüli gazdagsággal, kultúra-alkotó természeti kincsekkel, állam-alkotó egységre kialakított köralakú védőgyűrűvel? A Kárpátok köralakú hegyláncai természetes egységet teremtettek lakói számára, és így az itt lakók egységessé, néppé szerveződését hihetetlen mértékben megkönnyítették. A Kárpátok hegy-körének adományai jószerivel felbecsülhetetlenek. És itt a kör-alak képe is kiugrik. Az itt lakó népnek az együttélés évszázadai, évezredei alatt fel kellett ismernie, hogy köralakú természeti védőbástya veszi körül, s amikor erre ráébredt, ebben az isteni akaratot érzékelte. Nem tudjuk, mikor kapta a Kárpátok a nevét, de a magyar néptől kellett kapnia, mert szótövében a Kör neve rejlik, a körgyűrű alakú hegységet írja le a név. A kör pedig minden lehető mértani idom között a legtökéletesebbként, a legszentebbként volt ősidőkben számon tartva. A Napot tisztelő hunoknál különösen erős lehetett a kör tisztelete, hiszen a Nap maga is kör-alakú az égen. Így a kör-alakú védő-hegység egyben a Napisten megtestesítője is lehetett a hunok számára. És ehhez még adjuk hozzá, hogy a hunok, a szkíta-magyar ősnépek azok, akik az égből kapják a királyságot a szkíta eredetmonda szerint (GKE, 1990), és a királyság szent jelképe a korona, a kör-anya jelképes alakja, az égből alászállva. A korona és a királyság (két „kör” szótövű szó!) feltalálói tehát csakis napistenhitű népek, a hun-magyar nép lehetett. És valóban, bár sok nép vette át a korona viselésének szokását, mind a mai napig egyedül a magyar népnek van Szent-Korona tana, amely egyben az államalkotó égi erőnek is hordozója. Ha így volt, akkor a Kárpátok neve valóban rendkívüli szentséget hordozhatott. És ha rendkívüli szentséget hordozott, aminek vállalását tudatosítani akarta ez a nép minden egyes tagja önazonossága szintjéig, akkor tényleg indokolt lehetett a nép szent ősatyjának neve mellé tenni a vállalt sorsot, a vállalt hivatást kifejező „kör”, „kir”, „kár”, „gár” szót! A hungár nép tehát a Kárpátok névadója (ami önmagában igazolja őslakosi mivoltát!), és egyben királyi nép. Valóban, ezt igazolja, hogy a hun-magyar népcsalád az egyetlen a világon, amelynek „királyi” melléknevű népe lenne! Világszerte feljegyezték a királyi szkíták tetteit, kimagasló kincsei ők a történelemnek. Valaha a királyi szkíták, a székelyek népe az egész Kárpát-medencét lakták, tehát a történelem igazolja logikai-nyelvi levezetésünket. A „hungár” népnév általunk adott megfejtése: hun-kár, kárpát-medencei hun, de egyben királyi hun, koronás hun.

Érvelésünket, a hungár népnév megfejtését alátámasztja, hogy „a „Hunkár” szó emberemlékezet óta török-perzsa nyelveken használatos. A konstantinápolyi császári udvarban Hunkár a címe és méltóságbeli rangja az Ozmán uralkodónak. A Dictionaire turc-arab-persen szótárban (Zenker, Johnson, Barbier de Meynard) a hunkár jelentése: király, szuverén méltóság. Togrul bég a Hunnok királyi törzséből eredett. E hagyomány említi; máig él a török szultán Hungár nevében. A Hunkár szó „király, török uralkodó” jelentéssel bír. Török köznépnél Hunkarem megszólításkor Uram, turkomanoknál “Majarem” annyi mint “Uram”, minek megfelelően Bölcs Leo bizánci császár „elevtherosz” jelzővel illette Árpád népét, akárcsak Herodot a királyi Scythákat.” (Némethi, 1925, 20).

Hungár népnevünkben a Kárpát-medencei őshaza melletti szent elkötelezettségünk fejeződik ki. Itt, ebben az őshazában nyugszanak őseink. Őseink, elődeink szent emléke és hazánk, őshazánk szentsége összetartoznak, mert mi itt a Kárpát-medencében őshonosak vagyunk. Szent hivatásunk, népnevünkbe foglalt kötelezettségünk, hogy ez a szent őshazát megvédjük, hozzá ragaszkodjunk, szent hagyományainkat ápoljuk, őseink történelmét, és újabb történelmünket megismerjük és sorsunkat őseink akaratával egyező irányba fordítsuk.

megjelent: KAPU 2005.06-07, 109-110.