Húsvét
Fénytenyerén hordozott a Teremtő téged,
fényszirmokból font köréd virágot az élet.
Szemeidben tündökölt a szépség-szivárvány,
lépteidben nem honolt hamisság s ármány.
Hordoztad szerelmed-a felvállalt fényed,
hintetted a világban hitedet, reményed.
Tanítottál mindig a szívvel látni,
bátorítottad sokszor a csüggedtet járni.
De a komisz világ elvetett téged,
ellenedre fordult tulajdon véred.
Megvetett lettél, arcul csapdostak,
egymagad maradtál, barátok elhagytak.
Átkot mondtak rád-keresztre szegeztek,
átadtak téged idegen kezeknek.
Kigúnyoltak, és szemedbe köptek,
félve bújtak el, kik valaha követtek.
Magadra maradtál a fára szegezve,
lelked kínját kiáltottad az egekbe.
De valahol tudtad, nagyon mélyen,
nem hagyott el az Ég, csak úgy tűnt éppen.
Van számodra remény, él az Élet,
Atyádnak szeretete ölel át téged.
Kínnak és bánatnak egyszer végleg vége,
megnyugvás költözik a szív mélyébe.
Átkarol a Fény, örvend a lélek,
a halál fogságban nem tarthat téged.
Kitisztul az ég, eloszlanak az árnyak,
feltámadás hajnala örömhír a világnak!
Magyar feltámadás
Negyven év elnyomása hitnek, igazságnak,
tiszta szavaknak, tetteknek, imáknak.
Mindez végetért, fellélegzett a nemzet,
a régi elmúlt, íme újat kezdek!
Rendszerváltás szele járta az országot
végre kimondhatunk minden igazságot.
Jobb lesz mint eddig volt-gondolhatták bízva,
szabadság van újra a szívekbe beírva!
Ledőlnek a falak az országok között,
reménység hajnala a lelkekbe költözött.
Isten s hit, újra irányt mutat,
feltámad porából a nemzeti öntudat.
Ám borús ég köszöntött szeretett hazánkra,
hitszegés, aljasság, önnön árulása.
Elloptak mindent, és elárvereztek,
kiadták hazánkat idegen kezeknek.
Összekacsintottak a léhűtők dőzsölve,
csaknem minden eltűnt feneketlen zsebükbe.
Nem érdekelte őket az ország valódi sorsa,
önző kapzsiságuk volt mindennek motorja.
Ha neked több van, hát nekem is legyen!
Én is érek annyit, sőtt-nekem még több legyen!
Ez volt mi legbelül irányította őket,
álarcok mögé bújt hamiskás szívüket.
Nemzeti érdekek-ugyan már barátom!
Abból megélni nem lehet, lásd hát árulásom!
Harminc ezüstpénzért eladom hazámat,
Júdás módjára prédaként kínállak.
De sorsod is az legyen!-kél fel Magor fia.
tettedet nem feledi kifosztott Hunnia!
Rakj hát te is kötelet nyakadba,
árulásod súlya húzza a hurkot szorosabbra!
Mert ki hitvány, önző, álnok életet él,
eléri végzete hiába oly kevély.
Napjai leáldoznak, szertefoszlik élte,
megkopik, halványul hamis dicsősége.
S az elnyomott, kifosztott felkél sírjából,
lerázza a láncot végleg önmagáról.
Új hajnala virrad fel az igazságnak,
új hőskora kezdődik dicső, szép hazánknak!
Hit
Ha van hited-ez adhat erőt.
Ha nincs-lelked a temetőd.
Temesd el inkább életedben a rosszat,
higgy, remélj, adj, szeress,
benső igaz békét számodra csak ez okozhat!
Neszlényi Balázs
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
