Az internetet böngészve több helyen lehet olvasni olyan gondolatokat, miszerint az Ó és Újszövetség Istene nem azonos egymással. Mintha két különböző Isten lenne: az egyik a haragvó, büntető Isten, a másik pedig a megbocsájtó, szerető Atya, akinek mi a gyermekei vagyunk. Még szélsőségesebb formában olyat is lehet olvasni, miszerint az Ószövetség Istene valójában a Sátán, és a zsidók őt követték amikor az ószövetségi időkben utasításokat adott számukra más népek leigázására, ellenségeik megölésére. Erre fel is hoznak egy bibliai idézetet Jézus szájából, amit a zsidóknak mondott:  "Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól: mert hazug és hazugság atyja." (János ev 8:44) Ebben csak egy hiba van, hogy Jézus ezt nem általánosságban mondta a zsidóknak, hanem a farizeusoknak, a képmutatóknak címezte, akik folyton a támadási felületeket keresték Jézus tanításain, és önhittségben, álszent módon éltek. Mégis, sokan mondják hogy az Ószövetségben "csöpög a vér a Bibliából". Miért lehet ez? Megváltozott talán Isten? Ez ellentmondásban állna azzal a bibliai kijelentéssel, miszerint Isten nem változik, és nincs meg benne a változásnak árnyéka sem. Egy kisebb tanulmányt teszek közzé most ezen problémák megvilágítása végett:

"Az első keresztények még természetesnek tartották, hogy istentiszteleteiken a zsidó szent írásokat tartalmazó tekercsekből olvassanak fel, már csak azért is, mert nem volt még kezükben az Újszövetség. Az ó- és újszövetségi istenkép markáns eltéréseire először a kereszténység vitriolos tollú kritikusa, a 2. században élt görög filozófus, Kelszosz mutatott rá. Aléthész Logosz (Igaz beszéd) című pamfletjében Felhozta, hogy "ha a zsidók Istene Mózes közvetítésével azt parancsolja a zsidóknak, hogy (...) ellenségeiket - gyermekeiket is beleértve - hányják kardélre (...), akkor lehetetlen megérteni, hogy az ő fia, ez a názáreti ember, a fentiekkel teljesen ellenkező törvényeket hozott, és kijelentette (...), ha valaki megüt, fogadjuk a következő ütést is. Hát ki hazudott? Mózes-e vagy Jézus?" Egyes eretnekként megbélyegzett mozgalmak pedig akkoriban kifejezetten tagadták, hogy a zsidók istene ugyanaz, mint a keresztényeké. 

A keresztény teológia, hosszú évszázadokon át a később megállapított hittételek fényében magyarázta az Ószövetséget - vonja le a tanulságot a Magne Saebo norvég teológus. Ezért juthatott el oda a 13. században a skolasztikus teológia atyja, Aquinói Szent Tamás, hogy fő művében, a Summa theologiae-ben halálos bűnnek ítélte, ha valaki Krisztus után is megtartja az ószövetségi rituális törvényeket. De a Domonkos-rendi szerzetes kikelt azon nominalista teológusok ellen is, akik a következő okoskodással próbálták feloldani a Biblia ellentmondásait: - Isten van annyira szuverén, hogy meghatározza, mi bűn és mi erény, és jogában állhatott az Újszövetségben megváltoztatni az ószövetségi erkölcsi rendszert, s megparancsolni a szeretetet. 

Tamás és teológustársai szerint ezzel szemben Isten, lényegéből fakadóan, képtelen gonoszat cselekedni, márpedig például a gyermekgyilkosságot vagy a genocídiumot semmilyen körülmények között nem lehet etikusnak mondani. Ami ezek után a mégiscsak létező Ószövetség megítélését illeti, Tamás visszatért annak Origenész- féle allegorikus értelmezéséhez. 

Az Ószövetséget az Újszövetségtől élesen elkülönítő dualista világnézet csak a második vatikáni zsinat idejére bukott meg végleg. Akkorra ugyanis a második világháború után önvizsgálatot tartó katolikus és protestáns egyházak vezetői felismerték, hogy az Ótestamentum egyes - a zsidókat "egy gonosz Isten szolgáiként" aposztrofáló - korábbi értelmezései teológiailag megágyazhattak az antiszemitizmusnak és a holokausztnak. 

Ezért ma már keresztény és zsidó kutatók egyaránt az Ószövetségben fellelhető szeretetparancsokat és a kegyelmes istenképet hangsúlyozzák. Ezt az 1965-ben lezárt vatikáni zsinat azzal fejelte meg, hogy kiemelte: Isten "a két Szövetség könyveinek sugalmazója és szerzője, bölcsen úgy rendezte, hogy az Újszövetség benne rejtőzzék az Ószövetségben, az Ószövetség viszont az Újban táruljon föl", miáltal az "Ószövetségkönyvei (...) szerves részei az evangélium hirdetésének (...), az Újszövetséget megvilágítják és megmagyarázzák". 

Heinz Kruse, német jezsuita szerzetes - a Vatikán által publikálni soha nem engedett - doktori disszertációjában magyarázattal szolgált a változó istenkép problémájára. Szerinte a zsidóság eleinte a környező törzsek istenéhez hasonló módon képzelhette el Istent, akiről azt tartotta, hogy némileg erősebb a többi nép istenénél, és együtt harcol vele például Kánaán elfoglalásánál. Ezért jóhiszeműen úgy gondolhatták, a leigázott népek kiirtása is Isten akarata. Mivel pedig - bármennyire is téves - lelkiismeretüket követték, a katolikus egyház tanítása szerint nem vétkeztek. Később a zsidóság "kinőtte" ezt az istenképet, és az Ószövetség némely passzusaiban - példáit Ézsaiásnál - már az ősellenség Egyiptomra és Asszíriára is kiterjesztette Isten törődését és gondoskodását. Nemeshegyi professzor is rámutatott, hogy a kiválasztottságát hirdető keresztény egyház is hasonlóképpen fejlődött "az erőszakos térítések, más vallások lenézése és ördöginek tekintése, illetve az imperialista uralmi igények" abból fakadtak hogy a zsidók, majd a keresztények önző módon kisajátították maguknak Istent, aki pedig nem kizárólag a zsidóságé vagy a kereszténységé, hanem Istennek minden nép "választott nép". Az Ószövetség és az Újszövetség eltérő istenképe csak az emberek fejében létezik, mint ahogyan a zsidók Jézus nélküli istene is...."

(Corpuscuit-olvasó)
 

És ebben van a lényeg. Ugyanis az ember a történelem folyamán mindig a saját képmására formálta a Teremtőt. Mert minden embernek tudatállapota szerint nyilvánul meg Isten.  A korlátolt emberi elme, csak korlátozott információkkal bír a határtalanságról, Istenről, a mennyről a túlvilágról. Ez a magyarázata a látszólagos ellentmondásnak az Ó és Újszövetség istenképe között.  Jézus bemutatta nekünk, elénkélte, milyen is az a mennyei Atya, aki őt elküldte. Ez már egy magasabb szintű istenkép, mint amit az Ószövetség tár elénk. Az Ószövetség idején az embereknek a tudatában egy olyan Isten élt, amely a rosszat kíméletlenül bünteti, a jót jutalmazza, amely haragra gerjed az engedetlenség láttán, mely a néppel együtt harcol a csatákban, és eltörli ellenségeit a föld színéről. Amely féltékeny, és amely kiválaszt magának egy népet a sok közül, majd azon nemzet prófétái által tanítja, és majdan a Messiás által megváltja az ő népét. Az Újszövetségben elénktáruló Isten ezzel szemben az irgalmas Atya, aki az ő egyszülött fiát küldi el közénk, hogy utat mutasson, magasabb erkölcsiségre oktasson, a szeretet, ezen belül az ellenségszeretet megélésére öszönözzön, a megbocsájtást hirdesse, és az egész emberiséget megváltsa, nem csak egy nemzetet. A tiszta búza az evangéliumokban található meg. A Biblia többi részét az evangéliumok fényében kell értelmeznünk, olvasnunk. Így a krisztusi tanítások útmutatása által nem tévejedünk el, mert örök zsinórmérték lesz a kezünkben, amihez mindent viszonyíthatunk. Az Ószövetség istenképe annyiban hiteles istenkép, amennyiben megfelel Jézus Krisztus istenképének. Minden más az emberi elme kitalációja, elképzelése Istenről. Igaz ez más vallásokra is. Minden vallás a földkerekségen csak korlátozott ismeretekkel bír Istenről, és mindegyik a saját képére formálta a Teremtőt. Más istenképe van az Iszlámnak, megint más a Hindu vallásnak, más a Konfucionizmusnak, Sintoizmusnak, stb. A Buddhizmus lényegében elvetette az istenképeket, és nem foglalkozik magával a Teremtő Istennel. Láthatjuk tehát hogy az ember a történelem folyamán mindig létrehozott különféle vallásokat, hiedelemrendszereket, melyekbe az adott kor, adott népcsoport, adott kultúra istenképe nyilvánult meg. Melyik vallásnak van igaza? Az adott hívő számára mindig annak amelyiket ő képviseli, amelyikben hisz. Oly sokszor folytak ez miatt a különféle hitbeli eltérésekből fakadó háborúk. Valamelyik fél mindig rá akarta kényszeríteni az ő igaznak vélt hitét a másik félre. Ahelyett hogy elfogadták volna egymást olyannak amilyenek, és tiszteletben tartották volna a másik nézeteit.  Dombi Ferenc atya mondta hogy a vallásosság ördöge a legördögibb ördög. Mert a vallás színezete alatt vívták a legtöbb, és legkegyetlenebb csatákat az emberiség történelme folyamán. Az emberi természet velejárója hogy meg akarja győzni a másikat a saját hitéről, meggyőződéséről, ha máshogy nem megy, akkor harc árán is. Ha az ellenkező fél nem akarja elfogadni a nézeteit akkor inkább pusztuljon! A világ legyegyszerűbb dolga hogy Isten szájába adjuk a mi saját vélekedéseinket, és kijelentjük hogy ez Isten akarata! Így zajlottak a vallásháborúk, és jelenleg is így zajlanak a vallási fanatikus csoportok terrortámadásai. Isten csak eszközként van, volt felhasználva, hogy legyen kire hivatkozni. 

Ugyanígy felmerül a kérdés az internetet böngészve előbukkanó prófétai és médiumi közvetítésekkel kapcsolatosan is. Mennyiben felelnek meg ezek a közlések, üzenetek valóban Isten szavának? Itt megint azt kell mondanom, hogy minden embernek a tudatállapota szerint nyilvánul meg Isten. Kaphat valaki tiszta szellemi forrásból üzeneteket, de a saját tudata olyan mértékben formálja, torzítja el ezeket az üzeneteket, amilyen az ő istenképe, amilyen a saját hitrendszere. Így teljes tisztaságú, százszázalékosan mindenben megbízható közvetítéseket elég nehéz lesz találnunk. Számos könyv is jelent meg az elmúlt két évtizedben a rendszerváltás óta ebben a témában, melyekben lehetett olvasni sokszor nagyon jó, építő gondolatokat, tanításokat, melyek állítólag Istentől, Jézustól, vagy Szűz Máriától erednek. Nem vonom kétségbe több esetben magát a tiszta forrást, csak bele kell kalkulálni mindig az emberi tényezőt, amely ferdíthet is az információkon. A médium, próféta mint csatorna működik, és igen tisztának kell lennie ahoz, hogy az adást is kristálytisztán tudja közvetíteni. Itt is zsinórmértékünk legyen a négy evangélium, Jézus Krisztus tanításai, és ennek fényében vizsgáljuk meg jelen korunk kinyilatkoztatásait. Az Úr adjon mindenkinek bölcsességet, értelmet, tiszta szívet, hogy tudjon különbséget tenni, és ki tudja válogatni a búzaszemeket a konkoly közül.